Geoffrey Nordholm

Feszült arccal, néhányan szilárd meggyőződéssel, míg mások inkább határtalan kétségbeeséssel és rémlettel a szemükben néztek végig az előttük lassú, komótos léptekkel elhaladó dandártábornokon.
Az öreg úgy járt kelt a bázison, mintha övé lenne az egész rohadt kóceráj. Tény hogy az ő kezében egyesült a hatalom és a póráz összes vége szintén az ő kezébe futott vissza, de ugyanúgy az állam és az ország mocskos elkorcsosult ölebe maradt, mint ahogy mi voltunk. Azt hiszem ő ezt hazafiasságnak nevezte vagy becsületnek. Egyfolytában azt hangoztatta, hogy…
- … ezért tartoznak  a hazájuknak azzal, hogy akár az életük árán is megvédjék. Nem csak a szüleiteket, rokonaitokat, barátaitokat, de az egész ország csak magukra várt ez idáig. A hadsereg a hűség, a becsület, a hazafias jellem, az önfeláldozó szilárd erkölcs megtestesítője. Ne feledje senki, hogy tartozik a népének, az országának és az egész intézménynek azzal, hogy tisztelettel bánva, példát mutatva mindenkinek kiállnak a jó cél mellett. Felnőnek a feladathoz mind észben, mind jellemben, mind pedig fizikailag. Ahhoz hogy harcolhassanak egy egész ország, sőt a világot eldöntő háborúban, a maximumot kell hogy nyújtsák minden esetben. Nem engedhetik meg maguknak holmi semmirekellők módjára elbukjanak már az első akadályoknál. Csak a legjobb marad élve, és ezt vegyék halálosan komolyan. Az a párszáz katona, akik a kiképzés végén is talpon lesznek, csak őket éri az a megtiszteltetés, hogy országunkat képviselhetik. Ez lebegjen célként mindannyijuk szeme lőtt. Használják ki az időt, és jól jegyezzék meg, a harcban elesett katona nem veszteség, hanem büszkeség egy ország számára.– ért baljós menetelésével a sorfal végére, hogy aztán megfordulva még utoljára végignézzen a rajtuk, majd hátraarcot vágva elsétáljon vissza az irodájába a kaviccsal felszórt úton.
Lelkesítő, nemde? Még a végén én is kedvet kapok, hogy fegyvertelenül sortűz elé rohanjak, csak hogy dicső halált haljak, mint valami elcseszett balfácán. Lehet, hogy büszkék lesznek rám a későbbiekben, a szüleim vagy akár még a bajtársaim is elismeréssel adózhatnak felém, de az már nem segítene rajtam.
Az öreg fiúk közül kivált egy alacsony szőke hajú fiú, majd a szakasz szélén állva előcsapta füzetét és olvasni kezdte a neveket. A feladatok kiosztása már régóta így ment. A kiképző tisztek nem értek rá foglalkozni az egyes szakaszok apró-cseprő dolgaival, és úgy gondolták, ha egy közülünk valót bíznak meg, mint felelőst, az remek csapat építő tréning. Avagy: Hogyan engedelmeskedj egy náladnál sokkal gyengébb, jelentéktelenebb és ostobább alaknak, anélkül hogy keresztbe lenyomnád a torkán azt a helyes kis tollat, amivel jegyzetelni szokott. Egészen nagyszerű elképzelés. A bázisunkon a zártkörű kiképzés miatt egyszerre csak egy század katonát tudott befogadni, amit azonban négy külön szakaszra bontva foglalkoztattak. A összlétszám háromszáz körül forgott, mivel a gyötrelmes tréning három évre volt elosztva. Értelem szerűen mindenki bakaként, vagyis újoncként kezdte, aztán jött a második lépcső, a hős század, ahogy mindenki a második évüket töltőket hívták. Furcsa módon az ember számára akkor valami fordulópont érkezik el, és mindenki valami elcseszett hősnek vagy hazafinak képzelve magát maximálisan teret enged az agymosásnak. És végül, el is érkeztünk hozzánk, az öreg fiúkhoz. Ahogy a második év őrültsége lecseng és az ember feje újra kitisztul újból csak a szabadulást várja.
- Geoffrey Nordholm!
-Igenis! –léptem előrébb a sorfalból, és egyenesen a szőkére bámultam. A legutóbbi kis incidensünk nem maradt köztünk, és ennek semelyikünk sem örült. A kis seggdugasz talpnyaló a pozíciója miatt jobb helyzetben van, a kantinban is folyton a századosok és ezredesek körül legyeskedik, hát persze hogy jobban jött ki a dologból, mint én.
Firkant valamit a nevem mellé, és jeges kék szemét rám emelve gúnytól csöpögő hangon válaszol – A helyes válasz katona „ Parancs uram! „ – mered rám csak hogy kikényszerítse belőlem amit hallani akar.
- Te kis… - mosolyodom el az orrom alatt, majd sokkal hangosabban hozzátéve, bokáimat összecsapva szalutálok neki – Parancs Uram!
- Helyes. – bólint rá elégedettségtől átitatott hanggal, majd ahogy a szakaszvezetőnket hallástávolságon kívül tudja, a sátán végre levedli mocsokból alkotott álarcát.
- Az újoncoknak szükségük van némi eligazításra. Normál esetben olyasvalakit osztanék be hozzájuk, aki elég temperamentumos, és erőteljesebb a fellépése, de te remek példa leszel nekik, ha az engedelmességről van szó. Oszolj! Paul Bjord és Conrad hadtápra.