Emotionally, I'm done. Mentally, I'm drained.
Spiritually, I feel dead. Physically, I smile.

Vége.
Vége van a vizsgaidőszaknak és minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Volt ami sikerült, volt amin elbuktam, de elégedett vagyok és ez a legfontosabb. Szeretem az egyetemet de most egy darabig az említését sem akarom hallani. Jó lenne ha eltűnne az egész, és az is, ha most egy kicsit a semmittevésnek élhetnék.
Nyár.
Régebben végtelen hosszúságúnak tűnt, ma már röpke három hónap, ami pár hétből áll, ami csupán néhány napból, mely pillanatok alatt elrepül és minden kezdődik előről. Mintegy újévi fogadalom, teszem meg ismét az ígéretet magamnak, mint minden nyáron.
Idén más lesz. Idén szép leszek. Idén ember leszek.
De nehéz ezeket a ránk leső gondok mellett megtartani, hiszen már most azon jár az eszem hogyan húzhatnám keresztbe egy nagy piros tollal a terveimet. Menekülnék, bár én magam sem tudom mitől.
Az utóbbi időben ki vagyok békülve magammal minden szempontból. A nyár csak segít ezen. Időt hoz gondolkodni, terveket szőni. Pihenni nem fogok, az nem nekem való, annyi minden vár rám, hogy esélyem sincs ilyesmire és csak mégtöbb dolog közelít felém, amik nem fognak nyugodni hagyni még akkor sem, ha már készülnék beleroppanni.
Tetszem egy fiúnak és én érzem bűnösnek magam azért, mert Ő bennem semmit nem mozgat meg. Az én hibám volna? Én nem vagyok elég nyitott az emberi kapcsolatokra? Ez könnyen meglehet, mindig is antiszociális voltam, de az utóbbi időben megpróbáltam kissé társaságkedvelőbbnek mutatni magam és ez által azzá is válni. Nem sikerült volna? Vagy egyszerűen nem illünk össze, nincs meg a közös hang? Nem fűlik a fogam egy újabb lapos randevúhoz. Mocskosnak érzem magam azért, amiért másra gondolok. Bár azt mondják a tűzoltók... marhaság.