Humans are cowards in the face of happiness.
Igen, már megint ez a kutya mert nem tudok betelni vele...
Az egyik barátnőm mindig azt hangoztatja hogy a legostobább kérdés amit az ember valaha feltehetett magának az a " mi lett volna ha? " Bizonyos értelemben igaza van, hiszen egy felől ami történt megtörtént. De mi van akkor ha nyílt szívvel odaállunk a másik elé és bocsánatot kérünk? Az idő ugyanúgy kiesik. Semmilyen dolog nem lesz már olyan mint régen volt, de ha valakinek az is elég hogy egy palota helyett csak a romjain uralkodjék csak tessék. Nevezzenek gyávának, de én ebből nem kérek és inkább nem próbálkozok meg semmivel. De azt az egyet megfogadom, hogy ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök nem kell majd gondolkodnom azon, hogy mi a helyes. A legjobb amit az ember tehet az az, ha megpróbál tanulni a hibáiból. Az én esetemben a tantusz csak valószínűleg azután fog leesni, miután a szakadék szélén állva még léptem egyet. Néha én magam sem értem miért akarok mindig abba az egy cérnaszálba kapaszkodni, és miért bízom abban hogy az valóban meg tud tartani? Folyton azon jár az eszem hogy egyszer nem lesz szerencsém és elszakad. Akkor már semmit nem fogok tudni kimagyarázni. Aztán majd felötlik bennem a kérdés " Mi lett volna ha? "