What about goodnight kisses?
Éreztétek már hogy egyszercsak valamilyen számotokra nem ismert okból, a döntő pillanatban elönt titeket valami ismerős, de biztosan nem helyénvaló érzés? Mikor dühösek vagytok, próbálnátok lehiggadni, racionálisan gondolkodni és cselekedni, hogy jó döntést hozzatok, de ez a valami mégis fölétek kerekedik és gonosz, suttogásnál alig hangosabb szavaival azt ordítja az agyadban, hogy fenébe az egésszel, dobd már a képébe azt a kibaszott almáspitét és rá se ránts az egészre!
Néha olyan jó lenne egyszerűen hallgatni rá, és azt cselekedni amit mond. Nem gondolni a következményekre, sem pedig arra hogy később valószínűleg meg fogod bánni a tetteidet.
De az az édes elégtétel... csábító, mindenképpen. Sokszor jár azon az eszem hogy vajon megéri-e a pillanatnyi öröm vagy nevezzük nevén a dolgot káröröm, azt, hogy utána azon járjon az eszem, mennyire elcsesztem és lehettem volna okosabb is. Gondolom nem csak engem emésztenek ilyen és ehhez hasonló problémák. Igen, én próbálok magam szabályrendszere szerint jó ember lenni, és még akkor is eszerint cselekszem, mikor legszívesebben csak ráordítanék az illetőre minden magyarázat nélkül. Végre kitölthetném a dühömet. Vajon ha nem teszem előbb utóbb felemészt majd? Megkeseredek ha nem kezdek ezzel valamit? Milyenné válok majd? Megváltozom egyáltalán?
Valahol azonban úgy gondolom, hogy az, ahogy az ember megtanulja elnyomni az érzelmeit és azt ami a szívében van, egy jó kezdetet jelent a felnőtté váláshoz. Valószínűleg tévedek.

Azt hiszem ezeket mindenkinek látnia kell : ) 
Igen, ők itt az én szedett-vedett csipet-csapatom, akikkel unalmas óráimban múlatom az időt. Édesek nem? Szerintem rettentően... Nem tudtam megállni hogy ne tegyem fel ide őket. Egyszerűen nem érdemlik meg hogy egy mappában porosodjanak a gépemen.

Humans are cowards in the face of happiness.
Igen, már megint ez a kutya mert nem tudok betelni vele...
Az egyik barátnőm mindig azt hangoztatja hogy a legostobább kérdés amit az ember valaha feltehetett magának az a " mi lett volna ha? " Bizonyos értelemben igaza van, hiszen egy felől ami történt megtörtént. De mi van akkor ha nyílt szívvel odaállunk a másik elé és bocsánatot kérünk? Az idő ugyanúgy kiesik. Semmilyen dolog nem lesz már olyan mint régen volt, de ha valakinek az is elég hogy egy palota helyett csak a romjain uralkodjék csak tessék. Nevezzenek gyávának, de én ebből nem kérek és inkább nem próbálkozok meg semmivel. De azt az egyet megfogadom, hogy ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök nem kell majd gondolkodnom azon, hogy mi a helyes. A legjobb amit az ember tehet az az, ha megpróbál tanulni a hibáiból. Az én esetemben a tantusz csak valószínűleg azután fog leesni, miután a szakadék szélén állva még léptem egyet. Néha én magam sem értem miért akarok mindig abba az egy cérnaszálba kapaszkodni, és miért bízom abban hogy az valóban meg tud tartani? Folyton azon jár az eszem hogy egyszer nem lesz szerencsém és elszakad. Akkor már semmit nem fogok tudni kimagyarázni. Aztán majd felötlik bennem a kérdés " Mi lett volna ha? "

Your words are nothing but poison.
Szóval itt volnék én, ülök a mocsokból, koszból és fertőből épített váram tetején, és még mindig felvidít, ha mások kárán élvezkedhetek. Szörnyű szokás, undorító dolog mely az emberi lélek kicsinyességét hivatott felmutatni a nagyvilágnak, de kétségtelen hogy a hozzám és a hozzád hasonló emberek, ha csak egy kicsit is, de élvezik ezt. Gonoszság, mind tudjuk, de még is csináljuk. A célunk hogy megmutassuk, mennyire különbek is vagyunk. Vagyis, hogy én mennyire különb vagyok nálad. Vagy nálad. Vagy akár nálad is. Még mindig ott tartok, hogy úgy érzem, attól leszünk pont egyformák, hogy mindannyian a különlegességünket akarjuk megmutatni. Ördögi kör, amiből már egy ideje nem vagyok képes kiszállni. 
Mindenesetre, vedd tudomásul, hogy rossz és gonosz ember vagy, ha boldogít mások nyomora. Vedd tudomásul, hogy egyszer majd te is oda kerülsz, és majd ők fognak lenézni rád a sárba. Persze, csak ha bennük is túlteng az emberi gonoszság. Ha nem, minden bizonnyal felsegítenek, leporolnak és utadra engednek egy megbocsájtó mosollyal az arcukon. Eszedbe jutott már hogy mennyire kevés igazán igaz ember van a világon? Fel tudsz sorolni akár néhányat a környezetedből, akitől csak is a színtiszta igazat hallod vissza? Nem, ne gondolj a legjobb barátnődre és barátodra. A cseles hazugságok és füllentések útvesztőiben ők tudnak a legjobban eligazodni. Hiszen ők csak azért tették, nehogy megbántsanak. 
Ha az ember azt hangoztatja, hogy őszinteséget vár el, miért nem azt kapja? Miért kell mindig az érzelmeinkkel foglalkozni? Miért bukik el mindenki a döntő pillanatban?
Ha gonosz, romlott aljas dög akarsz lenni akkor csak rajta. De kérlek, légy velem őszinte.

Dühös vagyok. - So my middle finger salutes you.
Hihetetlenül nehezemre esik leírni eszeket a szavakat... Jelenleg úgy érzem magam, mint koromszem a hóban. Mintha valaki más életét élném, és rossz helyen lennék a világban. Dühös vagyok a szüleimre, amiért nem próbálkoznak eléggé a jó úton tartani. Dühös vagyok a barátaimra, amiért nem őszinték velem. De legfőképpen dühös vagyok magamra a gyávaságom, a határozatlanságom, és az ambició teljes hiánya miatt. Szót sem érdemel ez az egész. És én sem.
A belső frusztráltságtól meg persze ideges leszek, amit rohadt nehezemre esik nem másokon kitöltenem. Mert én vagyok Ms Objektív. Aki az életet nem úgy fogja fel mint az Ő élete, hanem mint egy a sok közül. Amit a saját erkölcsi normájának és szabályainak megfelelően kell hogy éljen. Kellene hogy éljen... de nem teszi! Naná hogy nem teszi, mert valószínűleg én vagyok az egyetlen olyan gyökér ezen a világon aki a saját maga alkotta korlátok között sem képes megmaradni, nem hogy egy teljesen más
ember, pláne nem az egész világ szabályai szerint éljen.